
69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt
Zabihullah Mudzsahid tálib kormányszóvivő az X közösségi portálon a helyi katasztrófavédelmi ügynökségre hivatkozva azt írta: "2053 mártír halt meg 13 faluban. 1240 ember megsérült. 1320 ház teljesen megsemmisült".
A 6,3-as erősségű földrengést, amely szombaton Herát városától 30 kilométerre északnyugatra történt, nyolc erős utórengés követte.
A Zindadzsan körzetben lévő Szarboland faluban házak tucatjai dőltek romba - számolt be az AFP újságírója szombatra virradó éjszaka.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint Herát tartomány legalább tizenkét falujában több mint 600 ház semmisült meg vagy rongálódott meg részlegesen; 4200 embert érintett valamilyen módon a földrengés.
Az összes ház összedőlt, vannak családok, amelyekről nincs hírünk - mondta egy túlélő, a 42 éves Basír Ahmad.
A WHO szombaton arra figyelmeztetett, hogy "az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog a keresési és mentési műveletek folytatásával".
Az Afganisztán kulturális fővárosának számító Herátban az első rengés után sok lakos és boltos elmenekült az épületekből.
A közép-ázsiai országot gyakran sújtják földrengések, különösen a Hindukus hegységben, közel ahhoz a ponthoz, ahol az eurázsiai és az indiai tektonikus lemezek találkoznak.
Tavaly júniusban egy 5,9-es erősségű földrengés, amely az elmúlt közel 25 év legsúlyosabb földrengése volt Afganisztánban, több mint ezer ember halálát okozta, és több tízezer embert tett hajléktalanná az elszegényedett délkeleti Paktika tartományban.
Afganisztán már most is súlyos humanitárius válsággal küzd, amióta a tálibok 2021-ben visszatértek a hatalomba, és ezt követően kivonták a nemzetközi segélyeket az országból.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Rashid Khan hivatalos Twitter-oldala

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be