
Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták
Hollik István kommunikációs igazgató csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón arra emlékeztetett: a "dollárbaloldal" vezetője kétszer is "elszólta magát" valódi terveikről, hiszen "kikotyogta", hogy "nagyon sokat dolgoznak azon, az unió ne adja oda a Magyarországnak járó forrásokat".
Ez egy önleleplező és beismerő vallomás, hiszen Gyurcsány Ferenc saját szavai bizonyítják, hogy Magyarország ellen politikai boszorkányüldözés zajlik - fogalmazott. Hozzátette: a baloldali politikus ezzel beismerte, hogy "itt pusztán politikai zsarolásról van szó", ennek a célja a nemzeti kormány meggyengítése, és az, hogy a kormányt rábírják a békepárti álláspontján való változtatásra.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője arról beszélt: "nyíltan jogsértő", amit az Európai Bizottság tett, amikor tárgyalt e témában a "dollárbaloldallal", hiszen a testület működésének alapvető szabálya, hogy a pártatlanul és befolyásmentesen kell tevékenykednie.

Ez a leleplezés nem kevesebbet jelentett, mint a legalapvetőbb, az Európai Bizottság, a brüsszeli bürokrácia működésére vonatkozó legalapvetőbb szabály fenéken billentését nevezte néven Gyurcsány Ferenc - jelentette ki a politikus.
Deutsch Tamás hangsúlyozta: szégyenletes dolog, hogy baloldaliak a saját nemzetük ellen fordulnak a hatalmi érdekeik érvényesítése érdekében, de "egyenesen politikai gazemberség, hogy valaki ilyesmit csinál, akkor kuncogva, röhögcsélve, ki tudja, milyen okból egy kicsit kásásan beszélve erről még egy nyilvános rádióadásban dicsekszik is".
Olyan nincsen, hogy valaki a saját hazája ellen áskálódik, majd utána még érdemként próbálja beállítani, és lelkesen, dicsekvő módon fogalmaz erről - jegyezte meg.
A Fidesz szeretné tudni: ha Gyurcsány Ferenc szerint "nem kell hazudni abban a kérdésben, hogy évek óta a saját hazájuk ellen dolgoznak, olyan politikai manővereket tesznek, amelyeknek az a célja, hogy jogi köntösbe öltöztetve, valójában politikai nyomásgyakorlási szándékkal támasszon az Európai Bizottság feltételeket Magyarországgal szemben", akkor évekig miért nem mondtak igazat e témában.
Hozzátette, azt is szeretnék tudni, a "dollárbaloldal" politikai szervezetei részéről kik vettek részt ezeken a titkos, a nyilvánosság háta mögött zajló politikai egyeztetéseken, amelyek célja az volt, hogy jogi köntösbe öltöztetve politikai nyomást gyakoroljanak Magyarországra.
Deutsch Tamás közlése szerint az Európai Bizottságtól is választ várnak arra, kikkel és hány alkalommal folyt ilyen titkos politikai egyeztetés.

Demokratikus dolog-e "elszaladni Brüsszelbe" és onnan politikai nyomást gyakorolni Magyarországra, egy nevében demokratikus, de "mélyen antidemokratikus" politikai szervezet szerint, alig egy évvel azt követően, hogy a magyarok kinyilvánították, "nem kérnek belőlük", nem hatalmazzák fel őket kormányzásra - fogalmazott.
A Fidesz politikusa jelezte: kérik azt is, hogy pontosan jelöljék meg, a jogi köntösbe bújtatott politikai nyomásgyakorlásban szereplő feltételek közül melyikeket eszelték ki a "dollárbaloldal" politikusai.
Ezeken a titkos egyeztetéseken tett-e javaslatot arra, a "dollárbaloldal", hogy a gyermekvédelmi törvény eltörlése is politikai feltétele legyen a magyaroknak jogszerűen járó uniós források folyósításának - firtatta Deutsch Tamás.
Forrás / Fotók (illusztráció): MTI

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra

Szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt