Fidesz: Az új gazdaságpolitikával jövőre 3 százalék fölötti gazdasági növekedést érhet el Magyarország

A gazdasági semlegességnek köszönhetően a következő években 3-6 százalék közötti gazdasági növekedést érhet el Magyarország, amivel az Európai Unión belül a három legjobb ország között lesz majd - mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus az ellenzék kritikáira reagálva hozzátette: ezt nemcsak a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium számai támasztják alá, hanem az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és nagy nemzetközi elemzők is reálisnak gondolják a bőven 3 százalék fölötti gazdasági növekedést. Hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a jövő évi költségvetésben az emberek mindennapjait érintő rendkívül pozitív döntéseket hozhatnak meg.

A 2025-ös büdzsé kiemelt céljának nevezte a reálbérek emelését, a családi adókedvezmény növelését, a megfizethető lakhatás biztosítását, a nyugdíjak értékének megőrzését valamint a vállalkozások támogatását. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A jövő évi büdzsé szerdán indult parlamenti vitájára utalva hangsúlyozta: reményeik szerint egy olyan költségvetése lesz Magyarországnak 2025-ben, amely valamennyi fontos cél megvalósítását elérhetővé teszi. 

Magyarország meg tudja csinálni

- hangoztatta a gazdasági bizottság fideszes elnöke. Elmondta: a kormány célja, hogy megduplázza a családi adókedvezményt, így jövő év július 1-től 50 százalékkal, 2026. január 1-től pedig újabb 50 százalékkal emelkedik a családok személyi jövedelemadó kedvezménye.

Jelezte: a megfizető lakhatásra is több forrást biztosítanak jövőre, aminek legfontosabb eszköze a munkaadók által adható, a SZÉP-kártyával megegyezően adózó, 150 ezer forintos béren kívüli juttatás. Emellett - folytatta - a kormány jövőre bevezeti a munkáshitelt és kiemelten támogatja a kis- és középvállalkozásokat is.

Kiemelt célnak nevezte a nyugdíjak értékének megőrzését, és kiemelte azt is, hogy jövőre véglegesítik a 13. havi nyugdíj intézményét Magyarországon, így az ehhez szükséges költségeket is tartalmazza a 2025-ös költségvetés.

Forrás: MTI

2024. november 27. 14:16
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Óriási fordulat a bíróságon! Akár emberölés miatt is elítélhetik azt a nevelőanyát, aki miatt egy kanál rizses hústó...
Féltékenység állhat az Akácfa utcai gyilkosság hátterében. A 34 éves férfi azért lett dühös, mert barátja egy társke...
A kormány otthonteremtési programjának köszönhetően a következő öt évben 50 ezerrel több új lakás épülhet meg - jele...
A Tisza Párt házi médiájában már régóta sztár a Bokros-csomag névadója. Bokros Lajossal pár hónapja Kéri László kész...
Műtétre vár, de a súlya miatt nem vállalják az orvosok a beavatkozást. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor...
family