
17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire
Vasárnap a folyó szlovákiai Dunacsún melletti ágánál két járókelő arra lett figyelmes, hogy a part közelében egy holttest hánykolódott a víz felszínén, így azonnal kihívták a rendőrséget. Információk szerint a január óta eltűnt személyként nyilvántartott 19 éves fiút találhatták meg.
Marošról január közepe óta semmit sem lehetett tudni, senkinek nem adott életjelet, majd miután hajnalban munkába indult, végleg nyoma veszett, telefonját kikapcsolta, így családja és barátai sem tudták elérni.
A tűzoltóság által partra húzott férfi holttest zsebében megtalálták az eltűnt fiú pénztárcáját, benne az irataival, valamint a helyszínre kiérkező orvosszakértő is megerősítette, valóban Marošt találták meg.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben – írta meg az Új Szó.

A fotó illusztráció: TV2 Tények

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta