
XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Szombaton egy eszméletlen férfihez riasztották a hegyimentőket a szlovákiai Nagy-Hincó-tó partján – írja az Új Szó.
A szakembereket az ott üdülők értesítették, azonban hiába vonult ki több egység, az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani az áldozat megvizsgálásakor.
A hegyimentők speciális eszközökkel és egy csörlővel kiemelték a holttestet az érintett területről, és átadták a rendőrségnek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozók igazságügyi boncolást rendeltek el, hogy kiderüljön, pontosan mi okozhatta a halálát.
Szakértők szerint legalább egy napja a tóparton hánykolódott a turista.
A meghalt fiatal édesapja a rendőröknek elmondta, hogy gyermeke súlyos lelki problémákkal küzdött.
Így az egyenruhások az öngyilkosság lehetőségét sem zárták ki.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
Kapcsolódó tartalom:

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság