
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
"A két bíboros jelenléte a pápa és az egész keresztény nép jelenlétét bizonyítja: közel akarunk lenni, hogy mondhassuk, a háború őrültség, álljatok meg, legyetek szívesek, lássátok meg a kegyetlenséget" - mondta Ferenc pápa.
Ferenc pápa hangoztatta, hogy a Szentszék "készen áll mindent megtenni a béke szolgálatában".
Azt mondta, Ukrajnában "vér- és könnyfolyók folynak: nem katonai műveletről van szó, hanem háborúról, amely halált, pusztítást és nyomort szít".
Az egyházfő a fegyveres támadások leállítását kérte, a tárgyalás és a józan ész előtérbe helyezését, valamint azt, hogy térjen vissza a nemzetközi jog tiszteletben tartása.

Humanitárius segítséget és humanitárius folyosók megnyitását sürgette, "életmentő segítséget az ostrom alatt álló térségekben, ahol fivéreinket és nővéreinket a bombák és a félelem nyomja agyon". A pápa beszéde alatt többen ukrán zászlókat lobogtattak a Szent Péter téren.
A pápa kifejtette, "egyre több az áldozat és a menekülő, főleg édesanyák és gyerekek. A mártírként szenvedő országban óráról órára tragikusan nő a humanitárius segítség szükségessége" - mondta Ferenc pápa.
Köszönetet mondott a menekülteket befogadóknak.
Az egyházfő megköszönte az információszolgáltatásért életüket kockáztató újságírók munkáját is, akik lehetővé teszik, hogy "közel legyünk a lakosság drámájához, és lássuk a háború kegyetlenségét".
Sergio Mattarella államfő a római ukrán közösség legnagyobb templomában vett részt a vasárnapi misén.
MTI/Fotó: instagram.com/franciscus
Kapcsolódó tartalom:

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni