
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A „digitális pornográfia ördögére” hívta fel a figyelmet Ferenc pápa hétfőn, amikor papnövendékekkel és kispapokkal találkozott Rómában - írja a The Guardian.
A téma kapcsán elmondta, a pornó egy olyan bűn, amibe nagyon sokan beleesnek, köztük papok és apácák is, ugyanis az ördög innen lép be.

A fotó illusztráció (Vatican News/Facebook)
„Nem fogom kérni, hogy emelje fel a kezét, akinek már legalább egyszer volt bármilyen tapasztalata vele” – mondta, majd hozzátette, valószínűleg mindegyiküknek volt már hasonló élménye, és kérte a tanítványokat, hogy ügyeljenek erre.
A 85 éves Ferenc pápa úttörőnek számít több szempontból, jelen van az online térben is, sőt, több mint 64 millió követője van a Twitteren. Ám egy külön csapat dolgozik az oldal kezelésén, ugyanis, ahogy ő fogalmaz, „túl későn érkezett” ahhoz, hogy egyedül boldoguljon vele.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott