
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A 30 éves John Bozinov sarkvezető túrát tartott az antarktiszi Ross-tengeren, amikor egy magányos állszíjas pingvin megpróbált felugrani a csónakra.
A férfi kikapcsolta a motort, hogy a déli állat sikerrel járjon, aki végül az egyik utas mellett landolt. A magányos pingvin néhány percig rázta le magáról a vizet, miközben gyönyörködött a látképben.
Ezután átugrott John kollégája, Steve Reynolds hajójához. A pingvin végül odabukdácsolt a csónak elejéhez, ahol további tíz percig élvezte a fagyos környezetet.
A környékén nem élnek ragadozók, így John szerint a pingvin barátságos természetű lehetett, és a magány vezérelte a hajóhoz.
"Hihetetlenül megdöbbentem, hogy őszinte legyek. Több száz órát töltöttem már ezekben a csónakokban pingvinek körül, de ilyenre még sosem volt példa. Néhányszor megpróbált felugrani a csónakba, de a motor miatt folyton visszazuhant, így leállítottam. Ültünk csendben és vártunk, majd felbukkant. Végül tíz perc után sikerült visszacsalogatnunk a vízbe, nem értünk hozzá, csupán megfigyeltük" - mesélte John.
A felvételt még tavaly januárban rögzítették, azonban most osztották meg a közösségi médiában - számolt be róla a DailyMail.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott