
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Váratlanul megváltozott az amerikai Atlantából Seattle-be tartó repülőgép útja szerdán, ám még a fedélzeten ülők zöme sem tudta ennek a valódi okát – számolt be a New York Post.
A járaton utazó Brandon L. Scott egy cetlire írt üzenetet csúsztatott oda az egyik légiutas-kísérőnek, amelyben az állt, kész megölni mind a 117 utast, ha nem térnek el az eredeti tervtől.
Bomba van a gépen – szólt a figyelmeztetés, majd azt magyarázta, házi készítésű bombákkal van megpakolva a poggyásza, a detonátor pedig nála van.
Az őrült férfi azt akarta, változtassák meg a gép célállomását, és mindegy, hogy hol, csak ne Seattle-ben érjenek földet. A megfenyegetett személyzet végül technikai problémával indokolta az utasoknak a kitérőt.
A repülő végül az eredeti úticéltól mintegy 440 kilométerrel arrébb, a Spokane-i Nemzetközi Repülőtéren szállt le helyi idő szerint este fél hat körül.
Rendőrök fogadták az érkező Brandon L. Scott-ot, és őrizetbe vették. A 38 éves férfi a kihallgatásán beismerte, csak hazudott a robbanóanyagokról, ám mindenképpen le akarta magát tartóztattatni, mivel állítása szerint Seattle-ben vártak rá a Sinaloa-kartell tagjai, hogy megkínozzák.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés