
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A nukleáris töltetek célba juttatására is alkalmas nehézbombázó a kaliforniai Palmdale-ben emelkedett a levegőbe, ahol a fejlesztő Northrop Grumman cég a teszteket végzi.
Ann Stefanek, szóvivő a tesztrepülésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy azok kritikus fontosságú lépések annak érdekében, hogy "túlélhető, nagy hatótávolságú, beható csapáserőt érjenek el, ami elrettentést jelent az Egyesült Államok, szövetségesei, partnerei ellen tervezett az agresszióval és stratégiai támadásokkal szemben".
A B-21 Raider, csakúgy mint elődje a B-2 Spirit, a géptesttel egybeépült V-szárnyú kialakítású, ugyanakkor az ellenállóképességet javító továbbfejlesztett anyagokból készül, és fejletteb technológiával látták el.
Az új nehézbombázóból a tervek szerint 100 darab készül majd, több változatban. Pilóta vezette és földről irányított, pilóta nélküli változatai is lesznek.
A B-21 Raider több, mint 30 év után az első új fejlesztésű harci gépe lesz az amerikai légierőnek. A program szinte minden eleme szigorúan titkos, amivel elsősorban azt akarják megakadályozni, hogy Kína tudomást szerezzen a gép fegyverzettechnológiájáról, és hasonló modellt legyen képes előállítani, mint történt ez az F-35-ös vadászgép esetében.
Az új gépet, ahogy a B-2 Spirit-et is, a virginiai Northrop Grumman gyártja majd.
Az előd, B-2 Spirit első repülése még 1989-ben volt, első bevetése pedig 1999-ben Koszovóban. A modellből mintegy 135 legyártását tervezték, ám végül csak 21 készült el, részben a 90-es évek elején megváltozott geopolitikai környezet miatt, részben a rendkívül magas gyártási költség miatt.
MTI/Fotó: Northrop Grumman

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott