
Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle
A szakemberek hosszú időn át készültek a műveletre, amellyel a hajóra zuhant acélszerkezetet sikerült úgy két darabra törni, hogy a konténerszállító szabaddá vált.
A Francis Scott Key-híd acélszerkezetének vízbe omlott roncsait az elmúlt hetekben több darabban, óriásdaruk segítségével távolították el a kikötő bejáratát jelentő Patapsco folyó torkolatából, ugyanakkor a Dali konténerszállítót fogságba tartó mintegy 500 tonna súlyú hídelemet csak robbantással tudták eltávolítani a hajótestről.
Ezt követően a konténerszállító a Dali közeli javítóműhelybe kerül. A 300 méter hosszú és mintegy 60 méter széles hajó 20 fős legénysége a katasztrófa óta nem hagyhatta el a fedélzetet.
Március 26-án a hajó a kikötőből való elindulást követően meghibásodott és irányíthatatlanná vált, ezért neki sodródott a híd tartópillérjének, ennek hatására az acélszerkezetű több kilométer hosszú, több sávos autóutat hordozó, 50 méter magas híd másodpercek alatt omlott össze.
A Dali néhány perccel a katasztrófa előtt vészjelzést adott le, ami a hatóságoknak elegendő volt arra, hogy leállítsák a hídra vezető forgalmat, az építményen dolgozó útkarbantartó munkásokat azonban nem sikerült értesíteni. A 8 emberből kettőt sikerült kimenteni a kiérkező hajós mentőegységeknek, hatan viszont a roncsok között életüket vesztették. A hatodik áldozat maradványait múlt héten találták meg.
Baltimore kikötője a hídomlás után teljesen megbénult, majd áprilisban sikerült több átmeneti csatornát nyitni a roncsok között, így a kikötő korlátozott kapacitással működhetett.
A híd újjáépítésére ígéretet tett Joe Biden elnök és Wes Moore, Maryland állam kormányzója. A számítások szerint a Francis Scott Key-híd leghamarabb 2028 őszére állhat újra a Patapsco folyó öböllé szélesedő torkolatának két partját összekötve.
Forrás: MTI

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas