
Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak
Szörnyű tragédia történt csütörtök reggel az amerikai New Jersey külvárosában, amikor - eddig tisztázatlan okokból – felrobbant egy családi ház – írta meg a Metro pénteken.
Az épületben két felnőtt és négy gyermek tartózkodott. Egy 52 és egy 73 éves férfi, valamint négy 16, 3, 2 és 1 éves gyermek.
Egy lakó eltűnt, hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek.
A tűzoltók és a rendőrök azonnal a helyszínre siettek, majd értesítették a mentőket, akik kórházba szállították a sérülteket. A csecsemő állapota jelenleg is kritikus.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A holttesteket egyelőre még nem tudták azonosítani a hatóságok, azt sem tudni, rokoni kapcsolatban álltak-e egymással a házban tartózkodók.
A robbanás a környékbeli épületekben is jelentős károkat okozott, melyeket a szakemberek határozatlan időre kiürítettek.
Ezekből kettő teljesen lakhatatlanná vált.
Az ügy vizsgálata és az eltűnt személy keresése még folyamatban van.

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben