
Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be
Egy észak-karolinai középiskolában lefilmezték, ahogy az egyik tanuló brutálisan bántalmazta tanárnőjét. Kedden elrendelték a tinédzser őrizetbe vételét – számolt be a hihetetlen esetről szerdán a Daily Mail.
Az iskola oktatói elborzadva nézték a videót, amelyen a fiatal fiú többször arcon ütötte középkorú kolléganőjüket.
A felvételen – amelyet az egyik tanuló a közösségi médiában is közzé tett – látható, ahogy a tanár nyugodtan ül a székében, miközben a tini lekever neki egy nagy pofont, majd hátralép.
Akarod, hogy újra megüsselek?
– kérdezi a támadó, amire a nő „nem”-mel felel, de a fiú megismétli a pofont, melytől a tanárról a szemüveg is lerepül.
A tinédzsert az incidens után letartóztatták, azonban kiderült, hogy kiskorúsága miatt nem emelhetnek vádat ellene. A kerületi felügyelő azonban elmondta, hogy az ügy megvitatásakor a diák kirúgását fogja javasolni.
Kapcsolódó tartalom:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance