
Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben
A többek között a 2002-es indonéziai Bali szigetén elkövetett robbantásokért is felelős terrorcsoport tizenhat vezetője június 30-án tett közzé videonyilatkozatot, amelyben bejelentették hogy feloszlatják a szélsőséges hálózatot. A felvétel hitelességét a Jakartában székelő Politikai Konfliktuselemző Intézet (IPAC) jelentése is megerősítette - közölte az MTI.
A csoport vezetői a nyilatkozatban megerősítették elkötelezettségüket az indonéz állam és a törvények iránt, és kijelentették, hogy a szervezethez tartozó bentlakásos iskolákban tanított minden anyag összhangban lesz az ortodox iszlámmal.
Még túl korai lenne megmondani, hogy a csoport feloszlása milyen következményekkel jár majd, de a nyilatkozatot aláíró vezetőknek elegendő tekintélyük és hitelességük van a szervezeten belül ahhoz, hogy széles körű elfogadottságot biztosítsanak
- mondta Sidney Jones, az IPAC előzetes elemzésének szerzője.
Az iszlamista csoportot tartják több, a 2000-es évek elején elkövetett terrortámadás végrehajtójának, egyebek közt a 2002-es, Bali szigetén elkövetett, több mint 200 ember halálát okozó terrortámadásért is őket teszik felelőssé. Indonéziában 2007-ben tiltották be a korábban az al-Kaidának is hűséget esküdő Jemaah Islamiyah-t, melynek tagjai szakértők szerint a Közel-Keletre utaztak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban harcoljanak, s közülük páran vissza is tértek az országba.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Indonézia Nemzeti Terrorelhárítási Ügynöksége (BNPT) egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, de közölték hogy sajtótájékoztatót tartanak majd a témában.
A jelentés szerzője szerint a szervezet feloszlatásáról szóló döntést valószínűleg több tényező is befolyásolta; a többi között a csoporton belüli értelmiségiek befolyása, akik kevésbé érdekeltek az erőszakos cselekmények elkövetésében, valamint ezt a lépést látták a legjobb módszernek hogy megvédjék a Jemaah Islamiyah legnagyobb értékét, az iskoláit. A terrorizmusellenes tisztviselőkkel való intenzív együttműködés szintén szerepet játszott - áll a jelentésben.
Az IPAC szerint azonban a csoport már többször is szétvált a múltban, és ha nem is azonnal, de a jövőben ismét összeállhat.
"Egyelőre a legvalószínűbb eredmény a csoport iskoláinak virágzása lesz, és várható a feloszlatásról szóló nyilatkozatot aláíró vezetők egyre nagyobb szerepvállalása a közéletben. Hogy mi történik a szervezet többi tagjával, azt még ki kell várni" - közölte az IPAC.

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal