
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
Az 5 éves Muhammad Ayaan Haroon március elején került kórházba légzési nehézségek miatt. A gyereknek légzőszervi megbetegedései voltak egy ritka genetikai rendellenesség miatt. Pár nappal később viszont a kisfiú már haldokolni kezdett, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Emiatt rengeteg rokona ment be az angliai sheffieldi kórházba hozzá, hogy elbúcsúzhassanak tőle. Az ápolók és orvosok is jelen voltak a családdal, bár ők a kórterem másik végében tartózkodtak. A gyászoló család arra lett figyelmes, hogy a dolgozók nagyon jókedvűek és nevetnek valamin. A kisfiú apja ezt nyilatkozta:
A személyzet biztosan tudta, hogy Ayaan gépét hamarosan lekapcsolják. Tovább nevettek, miután megkértük őket, hogy hagyják abba. Egy gyermek élete a végéhez közeledett, ők pedig tapintatlanul viselkedtek. Együtt élünk a fiunk elvesztésével, de nagyon-nagyon dühösek vagyunk a személyzet hozzáállása miatt.

Kép forrása: Haroon Rashid / SWNS
A Mirror értesülései szerint a szülők egy 10 odalas panaszt írtak a kórháznak, melyben egy korábbi esetről is beszámoltak. Ebben részletesen taglalják az orvosi ellátással kapcsolatos aggályaikat, valamint a személyzet felháborító magatartását.

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát