Felfüggesztette az LMP a Hajnal Miklós indítását kritizáló politikusát

Az LMP felfüggesztette Hajdu Mária párttagságát, miután a XII. kerületi politikus szóvá tette, hogy a magát valótlanul diplomásnak beállító Hajnal Miklóst indítja az ellenzék a Hegyvidéken - írta az Index.

2022. február 09. 16:19

Felfüggesztette az LMP Hajdu Máriának, a párt XII. kerületi politikusának a párttagságát, aki nemrég Facebookon közzétett bejegyzésében kifogásolta, hogy az ellenzéki összefogás azt a Hajnal Miklóst indítja a Hegyvidéken a parlamenti választásokon, aki valótlanul állította, hogy közgazdász, miközben nincs is diplomája.

"Tisztességesnek kell lennünk, hiszen a választók bizalmát kérve azt ígérjük, méltóbbak vagyunk a kormányzás felelősségére. Amint kiderült, hogy az MSZP egyik képviselője sáros, pártja azonnal kizárta, a választáson nem indítja, mandátumát visszaköveteli. Csak így, csak egyenesen, csak következetesen vezet az út felfelé" - írta Hajdu Mária hétfői bejegyzésében.

A posztnak azonban hamarosan súlyos következményei lettek, mivel a kerületi politikus egy szerdai bejegyzésében már arról számolt be, hogy az LMP kitette őt a soraiból korábbi kritikus megnyilvánulása miatt.

"Mondj igazat, betörik a fejed – tizenhárom év után felfüggeszti a tagságomat az LMP! Az LMP alapításakor, 2009-ben még nem gondoltam volna, hogy tizenhárom évvel később fegyelmi eljárást kezdeményez ellenem a párt elnöksége, és felfüggeszti a tagsági jogviszonyomat, mindezt egy Facebook-posztban feltett kérdés miatt" - írta ezúttal Hajdu Mária, majd azzal folytatta, hogy két napja arra volt kíváncsi, egy magát tisztességesnek való jelölt, Hajnal Miklós miért hazudhat a saját végzettségéről, és miért állíthatja következmények nélkül magáról, hogy közgazdász, amikor egyértelműen nincs ilyen végzettsége.

Fotó: MTI

"Indíthattak volna más, tisztességesebb és az igazmondásra hajlamosabb jelöltet az ellenzéki oldalon" - vélekedett Hajdu Mária, aki ellen fegyelmi eljárást indított az LMP.

"Tizenhárom éve alapítóként azért hoztuk létre ezt a pártot, hogy bebizonyítsuk, lehet máshogy politizálni, tisztességesebb, tisztább és igazabb közélet megteremtéséért küzdöttünk. A szekértábor-logika meghaladását tűztük ki célul. Szomorú látni, hogy ezeket az elveket, amelyeket én máig vallok, a párt elfeledte, és egy rövid távú cél érdekében elvtelenül feladta" - fogalmazott a felfüggesztett politikus.

Mint ismert, az elmúlt hetekben a momentumos Hajnal Miklóst több támadás is érte, amiért korábban nemegy alkalommal közgazdásznak titulálta magát, miközben nem fejezte be az egyetemet, így nincs diplomája. A szocialista Bangóné Borbély Ildikó nemrég belebukott abba, hogy diplomásnak tüntette föl magát, miközben nincs felsőfokú végzettsége. Hajdu Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy míg az egyik politikus esetében volt következménye a történteknek, addig Hajnalt továbbra is támogatja az ellenzék a budai választókerületben.

Nemrég Gulyás Gergely, aki jelenleg a XII. kerület országgyűlési képviselője, azt firtatta, hogy a Bangóné-ügy után Hajnal Miklós jelölt maradhat-e a XII. kerületben.

LED fal, kiterjesztett valóság és új adástervező rendszer: jelentős technikai fejlesztések a TV2-nél
A TV2 Csoport, hazánk vezető televíziós társasága megalakulása óta törekszik arra, hogy a legmodernebb technológiai ...
Földbe csapódott egy ejtőernyős Székesfehérváron
A férfi ernyője nem nyílt ki.
Nyomoznak a halála miatt
Még mindig kérdés, hogy ki a felelős Berki Krisztián haláláért. A médiaszemélyiség drogot fogyasztott halála előtt. ...
Több százan kísérték utolsó útjára
Berki Krisztián barátai megtörten álltak a ravatal előtt. Mindegyikük egy-egy szál hófehér virággal rótta le tisztel...
Egy komposztáló gödörben volt az eltűnt üzletember Szigetszentmártonon - Fotók
Újabb információk kerültek a nyomozók birtokába, ennek köszönhető, hogy megtalálták.
Tények este teljes adás, 2022. május 27., péntek
GYILKOSSÁG - Családi tragédia Aszódon! Megölte lányait és magával is végezni akart egy 46 éves férfi. A lányokat elt...
Tények Plusz adás, 2022. május 27., péntek
CSALÁDI TRAGÉDIA - Kivégezte kislányait, majd vonat elé ugrott egy férfi Aszódon. A gyerekek láthatáson voltak nála,...
Intenzív osztályra került a Nemzet Színésze
A mentő vitte el csütörtök reggel a 88 éves színészt.
Tények röviden, 2022. május 27., péntek
Tények röviden adás
Erősen felhős idő néhol záporokkal
időjárás-jelentés, 2022. május 27., péntek