
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
A kétéves kislány és nagyapja vasárnap délután indult útnak a dél-franciaországi La Palme-ben. Az idős férfi nem akarta felkölteni a kocsiban alvó unokáját, és inkább a kánikulában parkoló autóban hagyta őt – részletezte a L'Indépendant.
A nagyapa időközben meglátogatta lányát, unokájának az édesanyját. Nagyjából egy óra elteltével tért vissza az autóhoz, ám ekkor már a felforrósodott utastérben lévő gyerek nem mutatott életjeleket.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A negyven éve önkéntes tűzoltóként tevékenykedő férfi azonnal hozzálátott az újraélesztéshez, és mentőt is riasztott. A helyszínre érkező szakemberek erőfeszítései azonban nem vezettek eredményre, a kislány életét már nem tudták megmenteni.
A nagyszülőt őrizetbe vették a rendőrök, és gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást ellene. A halál pontos okának meghatározására boncolást rendeltek el.

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit