
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Felfoghatatlan szerencsétlenség rázta meg Tatárföldet: az oroszországi Vasziljevóban egy mindössze háromhetes csecsemő halt meg, miután ötéves nővére a negyedik emeleti ablakon kidobta őt – számolt be róla kedden az ujszo.com.
A 21 napos kisbaba a helyszínen életét vesztette, a mentők már nem tudtak rajta segíteni. Az ügyben az orosz nyomozóhatóság azonnal büntetőeljárást indított, és az anya felelősségét is vizsgálják.
A lap szerint a fiatal nő férje éppen dolgozni ment, ő maga pedig elhagyta az otthonukat, miközben az ötéves kislányra bízta újszülött húgát. A környéken tartózkodó egyik szemtanú hallotta a gyermek sikoltozását, majd látta, ahogy kizuhan a test a negyedik emeleti ablakból. A nyomozók szerint nem kizárt, hogy féltékenység miatt cselekedett az ötéves kislány, ugyanis nehezen viselhette, hogy a szülők minden figyelme újszülött testvérére irányult.

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak