
Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben
Szombat éjszaka a romániai Neamt megyében egy súlyos közúti baleset következtében három fiatal vesztette életét – számolt be a borzalmas tragédiáról vasárnap a Maszol.
A rendőrség információi szerint két autó karambolozott egymással, majd mindkét jármű az útról letérve felborult.

Fotó: Katasztrófavédelem
A szerencsétlenségben az egyik kocsi 23 éves sofőrje és 17 éves utasa, valamint a másik autóban tartózkodó 18 éves fiatal halt meg, egy 18, egy 19 és egy 22 éves személy pedig megsérült.
Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt indítottak eljárást.

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi