Félelmetes mutáns emlőst kaptak lencsevégre – Kitalálja, milyen állat van a képen?

Az internet népe találgatásba kezdett.

Hihetetlennek tűnő állatot kaptak lencsevégre a Fülöp-szigeteken, az interneten jó ideje keringő képet pedig a legtöbben hamisnak kiáltották ki. Az ominózus fotón egy ház mellékhelyiségében alvó, emberméretűnek látszó denevér látható, amely első ránézésre legalább 170 centiméter magas.

A LadBible vasárnapi írásában felfedte az igazságot a fényképpel kapcsolatban. Kiderült, a gigantikus emlős nem egy szerkesztőzseni munkájának és valamilyen számítógépes programnak az eredménye, hanem teljesen valódi.

Fotó: X / AlexJoestar622

Sokan biztosra vették, hogy nem is denevérről van szó, hanem egy aranykoronás repülőkutyáról, ám ez nem igaz.

Tényleg egy denevér szerepel a fotón, csupán egy ügyes trükknek, egy csalóka szög választásának köszönhetően lényegesen nagyobbnak tűnik. Így aztán bár emberméretűnek túlzás lenne nevezni a maga nagyjából 30 centijével, minden bizonnyal így is a világ egyik legnagyobb egyede, ugyanis szárnyfesztávolsága körülbelül másfél méter.

A kép először 2019-ben jelent meg a közösségi oldalakon, és remek példája a fotós eszközök megtévesztő hatásának.

2024. február 12. 16:01
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Az európaiak elsöprő többsége elzavarná Ursula von der Leyen-t. Ez derült ki a Cluster17 legfrissebb kutatásából.
Tízen meghaltak és 41-en megsérültek, amikor egy vonat letarolt egy emeletes buszt Mexikóban, erről megdöbbentő felv...
Országszerte 24 településen 500 óvodás kisgyerek kap évkezdő csomagot, amiben van például vízfesték, váltócipő, ruha...
Kis híján frontálisan ütközött egy autós az M0-on, a sokkoló jelentről videó is készült. A kocsi sebességkorlátozás ...
Hatalmas sebességgel behajtott a sínekre és letörte a félsorompó csapórúdját a teherautójával egy férfi Sümeg közelé...