
Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert
Nem kis felzúdulást váltott ki a közösségi médiában egy férfi, miután hátborzongató felfedezését megosztotta a nyilvánossággal. Mint beszámolt, New York-i új otthonának kertjében, alig két méterre a hálószobája ajtajától egy vastagabb levélréteg alatt egy sírkőre bukkant – írta pénteken a Mirror.
A felirat tanulsága szerint a tábla egy bizonyos C. Stadtmiller nyughelyéről származott, aki 1872 és 1938 között élt. Ebből aztán hamar kiderült, hogy a sírkő idősebb, mint maga a ház, mivel utóbbi csak 1958-ban épült.

Fotó: Reddit
Nem sokkal később a férfi már arról számolt be, rájöttek, hogy a tábla lopott volt, így semmi köze sem volt az otthonához. Az elhunytat egyébként Caroline Stadtmillerként azonosította, akit egy New York-i metodista temetőben helyeztek örök nyugalomra.
Nem sok kellett azonban az internet népének, hogy elszabaduljon, és közel 2500 hozzászólást írtak már a bejegyzéshez. Volt, aki viccesen csak gratulált a házigazdának, hogy egy szellem új tulajdonosa lett, míg mások jóval komolyabb hangnemet megütve felszólították, hogy egyszerűen hagyja békén a sírkövet.

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja