
Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem
Feldman Zsolt az A változás frekvenciáján - Nyomás alatt az FMCG-piac című konferencián mondott nyitóbeszédében kiemelte: jól látszik, hogy "a napi fogyasztási cikkek előállításával és értékesítésével foglalkozó szektor keményen érintett abban, hogy miképpen alakul a magyar állampolgárok vásárlóereje".
Kiemelte: ilyen szempontból az a kormányzati politika, amely a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében a rezsicsökkentésben 2013 óta, üzemanyagárban és élelmiszerárakban pedig idéntől működik, segíti az FMCG-szektort és a vásárlőerő megőrzését.
Az államtitkár emlékeztetett: a KSH legfrissebb adatai szerint egy évre visszatekintve az élelmiszerek ára májusban 18,6 százalékkal emelkedett. Ugyanez az adat áprilisban 15,6 százalék volt, "a háborús helyzet, a szankciós politika ugyanis táplálja az inflációs hatást" - tette hozzá. Az első negyedévben elsősorban az energiaárak robbanásszerű növekedése miatt a nemzetgazdaság külkereskedelmi egyenlege negatív lett, az agrártermékek csaknem egymilliárd eurós külkereskedelmi többlete azonban jelentős mértékben hozzájárult a hiány mérsékléséhez - jegyezte meg.
Feldman Zsolt hangsúlyozta, "jelen helyzetben kötelező az élelmezésellátás-biztonság kérdéseivel intenzíven és többet foglalkozni". Magyarország a legtöbb termékben önellátó vagy csaknem az, de azért a gabona és olajos növények kivitelének bejelentési kötelezettsége biztosítja a hazai takarmányellátás és gabonafeldolgozás folyamatos nyomonkövetését. A piaci folyamatokból az látható, hogy a terményexport volumene nem veszélyezteti a hazai ellátásbiztonságot, tehát beavatkozásra egyelőre nincs szükség - állapította meg.

Fotó: Illusztráció (Facebook/Dr. Feldman Zsolt)
Az államtitkár beszélt arról is, hogy az egyre romló környezet ellenére "elindult egy dinamikus beruházási, fejlesztési boom". Az első negyedévben a mezőgazdasági beruházások nagyjából 20 százalékkal, az élelmiszeripari beruházások pedig mintegy 9,4 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Alapvetően építkezéssel járó és nem technológiai beruházások valósultak meg - tette hozzá. Hangsúlyozta: 2021-ben nagyjából 1500 milliárd forint értékben hozott a magyar kormány támogató döntéseket a mezőgazdaság, az élelmiszeripar számára, és ebből több mint 1100 milliárd forint beruházásra vonatkozik.
Feldman Zsolt kiemelte: a komplex élelmiszeripari beruházási programban abból a csaknem 400 milliárd forintos igényből, amelyet tavaly augusztustól az év végéig nyújtottak be, eddig már mintegy 164 milliárd forint értékű támogatást ítéltek meg 247 projektnek. Köztük nagyjából 40-40 milliárd forint jutott eddig a hús, valamint a zöldség-gyümölcsfeldolgozással kapcsolatos fejlesztésekre, 23 milliárd forint a borászatnak, 20 milliárd forint az egyéb élelmiszer kategóriára, 16 milliárd forint a pékáru és tésztafélék, 12 milliárd forint a malomipar és 10 milliárd forint a tejipari beruházásokra.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormányzat terve 2030-ra a 6800 milliárd forint kibocsátás és a 15 milliárd forint összegű agrárexport elérése, az alapélelmiszereknél a teljes önellátás megteremtése, valamint a magyar termékek arányának növelése.
Feldman Zsolt szerint háborús helyzetben a legfontosabb a szoros együttműködés az alapanyagtermelők, a feldolgozók és a kereskedők között, hogy a fogyasztók a lehető legkevesebbet érzékeljenek a megromlott külső körülményekből.
MTI

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése

Szalay-Bobrovniczky: Háború vagy béke a 2026-os választás tétje

Már hétfőn kiírhatja a köztársasági elnök a választás időpontját, elindult a mozgósítás

Bődületes a kereslet az állampapírok iránt, brutális az új sztárpapír forgalma

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

A biztos választás jelentette fizikai és gazdasági biztonság miatt is hatékony lehet a Fidesz új kampányszlogenje – véli a politikai elemző

Hatalmas támogatást kapott külföldről Orbán Viktor + Videó

Itt a brüsszeli terv a közös európai hadseregről + Videó