
Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb
Feldman Zsolt, Czerván Györggyel (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselőjével közösen tartott, az agrárgazdaság aktuális kérdéseivel foglalkozó gazdafórumon arról beszélt, hogy a kormány által megnövelt forrásokból a gazdálkodók modernizálhatták a gazdaságaikat és új élelmiszeripari kapacitások létesülhettek.
Hozzátette, hogy ebből a pénzből olyan agrárgazdálkodási programok indulhatnak el, amely a gazdálkodók számára új előnyöket és jobb jövedelemtermelő képességet jelent. "A magyar földön előállított értékek itt fognak maradni ebben az országban, így az agráriumhoz kötődő térségnek a jövőjét közösen tudjuk építeni" - fűzte hozzá az államtitkár.
Hangsúlyozta azt is, hogy a kormány odafigyelt, hogy a gazdálkodók tavasszal megkapják a tavalyi támogatási forrásokat. Hozzátette, a kormány a lehetőséget szeretné biztosítani a Megújuló Vidék Agrárium Programmal és eszerint tervezi a közös agrárpolitikai források felhasználását. "Tervezzenek előre, gondolkodjanak középtávon, ahogy a saját gazdaságuk fejlesztése ezt igényli" - fűzte hozzá a gazdálkodóknak Feldman Zsolt.
MTI/A címlapfotó illusztráció: facebook.com/zsolt.feldman

Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb

Lakástűzben meghalt egy férfi Kazincbarcikán

Drámai részletek: A hóban találtak rá egy férfire Debrecenben

Kiderült, mire kell készülni: A tél eddigi legdurvább éjszakája jöhet

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették