
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
Kissé belerondítottak a karácsonyába az egyenruhások egy kétségkívül nagy kreativitással megáldott autósnak a nyugat-szlovákiai Bazini járásban.
A rendőrség beszámolója szerint kollégáik pénteken a délutáni órákban állítottak meg egy túlontúl feltűnő kocsit.A Škoda Felicia kifogástalan ünnepi díszben tündökölt, a hab a tortán pedig a tetőre rögzített karácsonyfa volt.
A rendőrök elmondásuk alapján a törvényben meghatározott módon jártak el, megbüntették a sofőrt, egy felvételen látható is, hogy átadtak neki néhány papírt.

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit