Feldarabolták majd a grillen sütötték meg a nagymamát

Anyát és lányát gyilkossággal gyanúsítják. Most újabb részletek derültek ki a szörnyűségről.

Május 23-án a 71 éves marylandi Margaret Craig összeszólalkozott lányával, a 43 éves Candice Craig-el, valamint unokájával, a mindössze 19 éves Salia Hardy-val. A veszekedés apropója az volt, hogy a nagymama rajtakapta unokáját, amint az engedélye nélkül használta hitelkártyáját, Margaret azzal fenyegetőzött, hogy értesíti a rendőrséget.

Azt, hogy pontosan mi történt egyelőre nem tudni, de a hatóságok feltételezései szerint a vita ezen a ponton eldurvult, a két nő pedig meggyilkolta, majd feldarabolta az idős asszony testét, ezt követően pedig a kertjükben, a családi grillen igyekeztek elégetni a maradványokat.

Fotó: Margret Craig/WUSA

Néhány nappal a történtek után a rendőrök bejelentést kaptak, egy szomszéd állításai szerint egy ideje nem látta Margaret-et, valamint azt is elárulta, látta, ahogyan Candice és Salia emberi maradványokat égetnek.

A kiérkező nyomozók a gyilkosság helyszínén több helyen is vérnyomokat találtak, valamint néhány szemeteszsákból előkerültek a nagymama egyes testrészei. Az ügyészek szerint a maradványok állapota miatt nehéz lesz megállapítani a halál pontos okát, anyát és lányát azonban gyilkossággal gyanúsítják, ami miatt hamarosan bíróság előtt kell felelniük – írta meg a CrimeOnline.

2023. június 09. 12:29
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Halálos baleset történt csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rohodnál.
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Szörnyű tragédia történt csütörtökön Nyírmihálydinál.
Súlyos fejsérülést szenvedett, többször újra kellett éleszteni, kritikus állapotban vitték kórházba.
Meggyilkolták azt a kéthetes csecsemőt, akinek holttestére egy kukoricatáblában találtak rá Nagydorogon a minap. A r...