
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Feldarabolt csecsemőt találtak egy hátizsákban Párizs külvárosában. A holttestre a gyerek 21 éves anyjának lakásán bukkantak, a nőt pedig letartóztatták – számolt be szerdán a Daily Mail.
A nyomozók úgy vélik, a fiatal nő július 17-én szülhetett a francia fővárostól északra lévő Stains-ben. Az anya később két barátnőjének számolt be a szülésről, azt állította, a gyerek halva jött a világra, és azzal fenyegetőzött, feldarabolja a holttestet.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az egyenruhások vasárnap elfogták, hétfőn azonban pszichiátriai intézetbe szállították, ahol az orvosok gyengének minősítették a mentális állapotát.
A hatóságok vizsgálják, a nő egyáltalán tudta-e, hogy terhes, vagy esetleg teljes mértékben tudatában volt, csak a végsőkig tagadta azt. Kérdéses továbbá, hogy a szülei képben voltak-e azzal, hogy lányuk állapotos.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott