
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A francia kormány tervet készít, hogy az ország rugalmasan tudja kezelni a háború gazdasági következményeit - jelezte Macron. Az elnök szerint a főbb exportágazatok közül a bor, a gabona és az állati takarmány kivitelére biztosan hatással lesz a konfliktus.
"A háború visszatért Európába" - mondta Macron, aláhúzva, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyoldalúan választotta a harcot.
Szakértők attól tartanak, hogy a nyugati szankciók, illetve a válaszul hozott orosz megtorló intézkedések jelentős fennakadásokat okoznak a kereskedelemben. Franciaország Oroszország kilencedik legnagyobb élelmiszeripari beszállítója. Ukrajnában több nagy francia csoport van jelen, elsősorban a tejiparban, valamint a gabona- és a vetőmagágazatban.
Eközben egy francia katonai szóvivő bejelentette, hogy Franciaország védelmi célú katonai felszerelést küld Ukrajnába.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelt el hadműveletet az ukrajnai Donyec-medencében, miután a héten elismerte az ottani szakadárok által önkényesen kikiáltott két "népköztársaság" függetlenségét, és azok segítséget kértek Moszkvától. Putyin leszögezte, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadnak célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.
MTI/A fotó: instagram.com/emmanuelmacron
Kapcsolódó tartalmak:
Sorra számolja fel a katonai objektumokat az orosz hadsereg Ukrajnában

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott