
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy utahi férfit, akit múlt hónapban letartóztattak az Egyesült Államokban apja meggyilkolása miatt, most felelősségre vontak, mert halálosan megfenyegetett egy eladót, aki kiskutyákat árult neki – írta hétfőn a Crime Online.
A május közepén benyújtott vádiratban az állt, hogy Jeremy Pulvertől egy kiskutya foglalóját várták, de mivel az nem érkezett meg, az állatokat eladták. A férfi ekkor annyira dühös lett, hogy fegyvert rántott az eladóra és azzal fenyegette meg, hogy „felrobbantja”. Pulver ezt követően apja otthonába ment, aki tudomást szerzett arról, hogy fiát az incidens miatt körözi a rendőrség.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A 46 éves férfi ezt követően egy fejszével halálra vagdosta édesapját. Pulver állítólag azt mondta a hatóságoknak, hogy más módszerrel is próbálkozott, – egyebek között zsákot húzott áldozata fejére – mielőtt sikerrel járt volna. Információk szerint a férfi 8 évig volt édesapja házi gondozója és azt állította, áldozata kérte meg, hogy ölje meg őt. Értesülések szerint az apát az ágyon egy halom ruha alatt találták meg, aki fejsérülést szenvedett.
Pulvert egyebek között gyilkossággal, valamint kábítószer használatával vádolják és óvadék nélkül tartják fogva.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott