
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Több bűncselekmény miatt emeltek vádat azzal a 24 éves férfivel szemben, akinek kislánya fejbe lőtte a húgát még február 28-án este az amerikai Wichitában – írta hétfőn a Mirror.
Michael Tejeda vigyázott a gyerekekre, amíg édesanyjuk távol volt. Az apa este hat óra körül elaludt a nappaliban, majd körülbelül két órával később felébredt. Ekkor észrevette, hogy pisztolyát annak tokjában hagyta, ezért kivette belőle, és a kandallóra helyezte, amely állítása szerint több mint egy méter magas.
A férfi ezután bement a hálószobába, hogy átöltözzön, de eközben eldördült a végzetes lövés, néhány pillanat múlva pedig 3 éves kislánya sírva rohant hozzá.
A nappaliban lőtt sebbel a fején talált rá 1 éves gyerekre. Az apa azonnal hívta hazafelé tartó párját, majd riasztották a hatóságokat. A kicsit kórházba szállították, ahol még aznap este belehalt sérüléseibe.
Az esetet követően mindkét szülőt kihallgatták a rendőrök, Tejeda ellen pedig eljárás indult.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják