
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Hajnali négy óra óta fegyverropogás hangja hallatszik a vajdasági Horgoson, mindössze néhány kilométerre a magyar-szerb határtól – számolt be pénteken a Szabad Magyar Szó.
A helyiek nagy része nem tudott aludni, retteg, és még az utcára is csak kevesen mernek kimenni. Nagy a bizonytalanság a faluban, sok szülő az iskolába sem engedte el gyerekét.
Az egyik helyi általános iskola tanára elmondta, a diákok biztonságban vannak az intézményben, még akkor is, ha a fegyverropogás órák óta nem szűnik a település körül. Több helyről hallják a vészjósló zajokat, olyan, mintha egy kisebb háború alakult volna ki.
Egy ott lakó tíz rendőrautót látott a helyszín felé haladni, de a hatóságok csak szűszakvú tájékoztatást adtak a polgármestenek is.
A falubeliek úgy sejtik, ismét fegyveres leszámolásra került sor a környéket elárasztó illegális migránsok között.
FRISSÍTÉS:
A Szerb Rádió és Televízió értesülései szerint három migráns meghalt, egy pedig megsérült a tűzharcban.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Rosta Tibor

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire