
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Tiltott harcművészeti eszközt próbált meg bejuttatni a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány parlamentjébe egy 14 éves diák kedden – írta a Bild.
A kamasz egy iskolai kirándulás keretében, osztálytársaival és két tanárával érkezett az állami törvényhozás düsseldorfi központjába, az épületbe való beléptetésnél azonban fennakadt az átvilágításon, ugyanis a hátizsákjában lapult egy karambit kés.

Fotó: Landtag NRW X-oldala
A biztonsági szolgálat emberei azonnal riasztották a rendőrséget, az egyenruhások pedig lefoglalták a fegyvert, illetve értesítették a szülőket.
Tavaly decemberben egy 37 éves látogató okozott nagy felfordulást, amikor egy 15,5 centis késsel toppant be a tartományi parlamentbe egy plenáris ülés napján. Ő akkor nem szándékosan vitte magával az eszközt, csupán a táskájában felejtette.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják