
Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés
Nem mindennapi szituáció részesei lettek a Jet2 légitársaság Londonból a törökországi Bodrumba tartó repülőjáratán a közelmúltban. A vita annyira elmérgesedett, hogy a légiutaskísérőknek a rendőröket kellett értesítenie.

A fotó illusztráció. Forrás: MTI
A 79 éves nagymama a lányával már alig várta, hogy elérjék a vágyott úticélt, és Bodrumban földet érjenek, megkezdve őszi pihenésüket. Ám még a repülőgép fedélzetén tonhalas szendvicset rendeltek, és miután megkapták nem voltak hajlandóak kifizetni a mintegy 4500 forint értékű ételt. Véleményük szerint a tonhal még meglehetősen fagyos és hideg volt, és kenyér pedig át volt ázva a nedvességtől.
Ez nem étterem, ez egy repülőgép
- mondta állítólag az egyik légiutaskísérő a felháborodott utasoknak.
Az indulat heve egyre nagyobb lett és nézeteltérés egyre hangosabb, ezért a személyzetfelfegyverzett rendőröket hívott segítéségül az utasok leszállításához.
A zavart keltő és felbőszült nagymamát fegyveresek várták a repülőtéren. Később az is kiderült, hogy az asszony a lányával együtt alkoholt is csempészett a fedélzetre, amit a repüléstől való szorongásuk feloldása miatt el is fogyasztottak – számolt be az esetről a Mirror.

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot