Ezer szállal demokrata párti kommunikátor az Action for Democracy médiaösszekötője

Eric Koch nyíltan beszélt arról, hogy az A4D „mikroadományai” legfeljebb a hidegvízre elegendőek és Soros György áll a háttérben - írta szerdán a Mandiner.

New York vezető kommunikációs stratégái között szerepel annak az Eric Kochnak a cége, aki az amerikai Demokrata Párt kampányaiban dolgozott, két éve pedig a magyar választásokba (is) beavatkozó Action for Democracynek. Koch nyíltan beszélt arról, hogy az A4D „mikroadományai” legfeljebb a hidegvízre elegendőek és Soros György áll a háttérben. 

Koch olyasmit mesélt el, amit megbízója egyáltalán nem akart elmondani

A Downfield segít önnek áttörni a zajt, és elmondani azt a történetet, amit ön akar elmondani” — hirdeti saját alapítású kommunikációs stratégiai cégének honlapján Eric Koch. Koch azonban nemrég méretes kommunikációs gikszerbe szaladt azzal, hogy többet elárult a magát demokráciapárti „civil szervezeteket”mikroadományokból” finanszírozónak mondó Action for Democracy valódi hátteréről, mint amit ő maga vagy az A4D — amelynek 2022-ben dolgozott — valaha szeretett volna.

Koch valójában azt a történetet mondta el, amelyet megbízója egyáltalán nem akart elmondani. Így a Mandineren már közölt, eredetileg a MagaBabe nevű felhasználó az X mikroblogon működtetett profilján megjelentetett videókon arról is beszél: „az adománygyűjtésből jövő pénz valószínűleg csak a hidegvízre volt elég. Erősen gyanítom, hogy volt egy-két nagyon jelentős egyéni támogatójuk."

Koch kérdezője a felvételen utal arra, hogy „a híres” támogatóról lehet szó, mire az A4D volt tanácsadója előbb azt mondja: „Igen, szeretek diszkrét lenni. Azt hiszem, mindketten tudjuk, kiről beszélek, egy nagyon híres emberről.”

Amikor pedig megkapja a kérdést, hogy Soros György amerikai milliárdosról van-e szó, Koch egyértelműen igen választ ad. Ezt követően megerősíti, hogy szerinte ő volt a legnagyobb adományozó. 

Az alábbi videón Koch 1:58-tól beszél a kampánypénzekről: 


Demokrata párti ügyek szolgálatában 

Koch cégét, a Downfieldet egy szakmai felsorolás New York ötven vezető kommunikációs vállalata közé sorolja. Az ebben a körben nem szokatlan magas megbízási díjak tovább gyengíthetik a 2022-es országgyűlési választásokba is beavatkozó — és ott a saját állításával ellentétben politikai pártot is segítő — A4D magyarázatát a „mikroadományokról”.

Árulkodó az is, hogy arról írnak ugyanott: a Downfield húsz 2022-es ügyfelének egyike, az Action for Democracy választási törekvés (!) Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellenében.

Alighanem ez sem az a történet, amelyet maga Koch el akart volna mondani. Az A4D egyre kínosabb védekezéssel próbál távolságot tartani attól, hogy választási szereplőkhöz legyen köthető. Ennek a demokrácia védelmére hivatkozó saját narratíváján túlmenően komoly jogi — adózási és pártfinanszírozási — oka is lehet.

Nemcsak a Downfield, hanem Eric Koch közösségi oldalairól is nyilvánvaló: az A4D a személyében az amerikai liberális elithez — közte a demokrata párti politikához — ezer szálon kapcsolódó kommunikációs szakembert igazolt le, hogy elkendőzze saját, a „civil társadalmat” és a „független médiát” támogató, demokráciaféltő narratívája mögötti pőre politikai szándékot.

Koch közösségi oldalairól (X, LinkedIn) kiderül: Donald Trumppal szemben ellenséges tartalmakat oszt meg, korábban többek között a — demokrata párti ellenőrzés alatti — New York-i városi tanács kommunikációs igazgatója is volt. 

Ügynöksége, a Downfield több demokrata párti politikus választási kampányának kommunikációs feladatait vitte — ügyfelei között Jake Auchincloss, Max Rose és Suraj Patel is szerepelt. Koch segítette a demokrata Shelley Berkley (sikertelen) szenátusi kampányát, továbbá dolgozott a New York állami törvényhozás és az amerikai kongresszus sajtóosztályán is. Az ezekben a feladatokban kialakított kapcsolatrendszerére lehetett szüksége az Action for Democracynek, amikor felbérelte. 

1500 propagandacikk, Orbán Viktor lejáratása 

Az A4D-t leleplező videók egyikében Koch maga büszkélkedik azzal, hogy hadseregnyi újságírót mozgósított a magyar kormány lejáratására a szervezet érdekében.

Ahelyett, hogy írtak volna valamit, ami aztán elkallódik, szétküldtem mindezt mintegy 1500 különböző újságírónak. Ezek a tudósítók Kelet-Európában voltak, például az Associated Pressnél, a Bloombergnél, az AFP-nél, a The New York Timesnál, a The Washington Postnál. Mert ezeknek mind van tudósítójuk ott. Biztosra mentem, hogy elérjem őket, hogy lássák az összes anyagot

– vázolta Koch. 

Erről itt látható a videó magyar felirattal: 


A Yahoo News híroldalon Koch Orbán Viktor kormányfőről külön is sikerrel megjelentetett lejárató cikket. 

Az A4D-nek a magyar nemzeti szuverenitást a legdurvábban sértő akciója a Márki-Zay Péter vezette ellenzék választási kampányának külföldi pénzekkel történő finanszírozása volt. Utóbbi tényét egyébként egy minapi belső levelezésben beismerte a szervezet.

A 2022-es választás külföldi befolyásolásának körülményeit feltáró titkosszolgálati jelentés megállapította: az Action for Democracyn, valamint egy azonos célú, svájci alapítványon keresztül több mint négymilliárd forint érkezett Magyarországra. A pénzekkel a hat pártot tömörítő, közös listán induló magyarországi baloldal választási kampányát segítették.

Címlapfotó: Korányi Dávid/YouTube

2024. március 13. 09:47
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a pr...
Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök szolgálati lakásával összefüggésben hivatali visszaélés, zsírleszívásána...
Videóra vették, ahogy egy apát és lányát megmentenek.
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...