
A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának
Magyar Péterről alig egy hét alatt kiderült, hogy ha nem a kamerák előtt beszél, gyakorlatilag minden körülötte lévő emberről lekezelően, megalázóan fogalmaz.
Az eddig nyilvánosságra került hangfelvételek mindegyike azt bizonyítja, hogy a Tisza elnöke közönséges stílusban, káromkodva szidja a nyugdíjasokat, a saját szimpatizánsait, agyhalottnak tartja munkatársait, saját magán kívül tulajdonképpen mindenkivel elégedetlen.
Figyelj, annyiszor leizzadtam ma b…szdv meg, inget cseréltem az előbb. Szétszedtek, 40 fokban mentünk át a Hősök terén, azt mondtam, mi a f…szomat csinálok itt? Büdösek az emberek és a szájuk, bleee…
– hallható Magyar Péter az egyik felvételen, ahogy saját támogatóiról beszél egy általa szervezett tüntetés után.
A nyugdíjasokat sem kíméli Magyar
A Tisza elnöke a hangfelvételen gúnyolódott az időseken is „nyugdíjaskommandónak” nevezve őket, sőt még azon is viccelődött, hogy vegyenek maguknak új unokát.
„…És jönnek ilyen közel, nem? És magyarázzák, hogy »Péter, hozd vissza a gyerekem, hozd vissza az unokáim« – hangzik el Vogel Evelintől, mire Magyar azt mondja, hogy meglepődnének a nagymamák, akik tőle várják, hogy hazahozza az unokájukat külföldről, ha azt mondaná nekik, hogy »vegyél magadnak újat«.
Büdös szájúak után agyhalottak
Egy újabb, a Magyar Nemzet szerkesztőségéhöz is eljuttatott hangfelvételen Magyar Péter már saját munkatársait nevezte agyhalottnak, politikailag alkalmatlannak.
A felvételen azon bosszankodott Magyar Péter, hogy a képviselőjelöltje a határozott utasítása ellenére nyilatkozott a sajtónak. Az illetőt agyhalottnak nevezte, és úgy fogalmazott:
Leírtam neki magyarul, hogy nem nyilatkozhat. Én értem, hogy Soros-ügynök, és nem tud magyarul…
Majd azt magyarázta, hogy túl jól állnak a kampányban, a jelöltjeik csak árthatnak nekik, ezért jobb, ha meg se szólalnak.
Magyar Péter arról is beszél, hogy egyik EP-képviselője legfeljebb fotósnak jó, egyébként a többiekhez hasonlóan abszolút tehetségtelen. Arra a kérdésre, akkor miért őket választotta, Magyra azt felelte: „mert ők voltak a legjobbak. Nem volt ilyen opciónk, egy napunk volt, hogy eldöntsük a többi közül. Épp ezt mondtam, az izé, a többieknek, hogy basszus, ennyit dolgozok, csinálok bezzeg belőlük EP-képviselőt úgy, hogy fogalmuk sem volt, hogy ez micsoda, vagy, hogyan… legjobb állás a világon, keresnek havi tízmillát”.
Hozzáteszi, a kampányban ezek az emberek semmit nem csináltak, „nem tudnak, mert alkalmatlan mindegyik, beszélni sem tud semelyikük, […] totál antitalentum politikailag mindegyik”.
Címlapfotó: Tények

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó