Ez a titokzatos nő lett Magyar Péter új kedvence

Villámkarriert csinált a Tisza Pártban Barati Ágnes, aki ma már a legfontosabb bizalmi feladatokat kapja az ellenzék vezérétől. A Mandiner tényfeltáró cikksorozatának 1. része.

„Olyan szerepet tölt be Magyar Péter mellett, mint Rogán Antal a Karmelitában” – mondta a lapnak egy a Tisza Párt belső életét ismerő forrás Barati Ágnesről, aki nemrég a pártelnök első, és eddigi egyetlen főtanácsadója lett, és fizetését is ebben a minőségében kapja. A szélesebb nyilvánosság előtt egyelőre ismeretlen nő villámkarriert futott be Magyar Péter pártjában, amelyhez tavaly ősszel került közel.

Az elmúlt hetekben a lap számos beszélgetést folytatott olyan Tisza-közeli forrásokkal, akik ismerik az ellenzéki párt belső viszonyait, és minden nekik nyilatkozó egybehangzóan említette, hogy Barati mennyire feltört a párton belül. 

A képviselők kiválasztását is új kedvencére bízta Magyar Péter 

A Mandiner információi szerint először a Tisza Párt call centerének vezetését bízta Magyar Barati Ágnesre, aki azonban hamar bizonyította rátermettségét a pártelnöknek, aki ezért további, egyre fontosabb feladatokkal találta meg. Barati kapta például a megbízást arra a kifejezetten bizalmi szerepre, hogy előszűrje Magyar Péter számára a lehetséges egyéni képviselőjelölteket, és egy olyan gondosan előkészített, szűkített listát készítsen a pártelnöknek, amiben már csak megbízható nevek szerepelnek, akik közül Magyar kiválaszthatja majd a végső befutókat a 2026-os parlamenti választás előtt. A lap információi szerint amúgy az egyik legelőkelőbb helyre éppen maga Barati Ágnes kerülhet majd a Tisza listáján, mivel Magyar Péter rendkívüli módon támaszkodik rá.

Részben Barati felel a Tisza Párt tavaszi aláírásgyűjtésének, és köztéri kitelepüléseinek lebonyolításért is. A lap az egyik forrásától úgy értesült, hogy a nemrég kinevezett főtanácsadó kifejezetten kardoskodott egy ilyen akció megszervezése mellett, amellyel elsősorban az adatbázisépítés a Tisza Párt szándéka. Emellett az aktivistáknak fontos feladatuk lesz a „rendszerváltó kártya” népszerűsítése is, amitől további anyagi gyarapodást várnak Magyar Péterék. 

Összeállna az „óellenzékkel” a főtanácsadó?

A Mandiner több beszélgetőpartnere is kifejezetten okos és agilis, a pártszervezéshez természetes érzékkel rendelkező nőként írta le Barati Ágnest, akinek nemcsak komoly ambíciói vannak, de rendre jó ötletekkel is áll elő. Az egyik forrás azt is elmondta, hogy a józanul és profin gondolkodó Barati kifejezetten amellett van, hogy ismét valósuljon meg összefogás a baloldalon, mert úgy látja, a Tisza nincs abban a helyzetben, hogy megengedhesse magának, a többi pártokra leadott szavazatok elvesztését az egyéni választókerületekben. Evvel a véleményével amúgy nincs egyedül a pártban.

A lap úgy tudja, hogy a Magyar Péter legbelsőbb, mindössze 5-6 személyből álló bizalmi köréből – amelybe ma már Barati Ágnes is beleértendő – többen is támogatnák az ellenzéki összefogást. 

Az egyik forrás azt is elmondta, hogy Barati kifejezetten népszerű a párton belül, ugyanis a Tisza több vezető arcával ellentétben kifejezetten kedvesen bánik kollégáival, mindenkivel szóba áll, és nem igyekszik felsőbbrendűséget mutatni a szervezetben önkéntesként segítő vagy kevésbé beágyazott társaival szemben. Ebben a lap egyik beszélgetőpartnere elmondása szerint egyébként – a vele kifejezetten jó kapcsolatot ápoló – Radnai Márk alelnökre hasonlít, akit szintén sokan kedvelnek a Tisza Párton belül. Ugyanakkor nem mindenki szemében ennyire pozitív Barati Ágnes megítélése.

Az egyik forrás állítja, hogy van a pártvezetésben olyan, aki kifejezetten ellene dolgozik. Erről azonban a cikksorozat egy későbbi részében ír majd a Mandiner részletesebben.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar-Barati-Radnai háromszögről pletykálnak a tiszások

A lap egyik forrása állítása szerint Barati Ágnest a puszta szakmai kapcsolatnál több is fűzhette Radnai Márkhoz. Egy másik beszélgetésből viszont éppen arról értesült a lap, hogy a pártban sokan úgy vélik, maga az elnök az, akihez egyszerű munkatársi viszonynál több fűzi Baratit.

A Tisza Pártban egyébként érkezése óta állandóan ilyen pletykák terjednek Barati Ágnesről.

Az egyik forrás szerint Barati rajong Magyar Péterért, ami ugyanakkor nem akadályozza meg a pártelnököt abban, hogy időnként főtanácsadójával is durva legyen, mint a pokróc. Az a hír járja, hogy Magyar az évértékelő beszéde alkalmával például durván leteremtette Baratit, mások füle hallatára megalázóan beszélt vele, és elküldte melegebb éghajlatra, mert szokása szerint valamivel nem volt megelégedve.

Valamiért rejtegetik Magyar üdvöskéjét 

Noha Barati Ágnes jelenleg talán a legfontosabb szereplő Magyar Péter környezetében, ugyanakkor egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a Tisza Párt egyik vezetője lenne.

A nő Facebook oldalán közzétett bejegyzéseket végig görgetve ugyan kiderül, hogy tavaly ősz óta lelkes támogatója Magyar Péternek, másokkal ellentétben azonban vele valamiért nem tett közzé közös fotót a pártelnök. 

Baratinak mindössze néhány bejegyzése árulja el, hogy közel lehet a tűzhöz a Tisza Pártban. A főtanácsadó a Talpra Magyarok csoportban, ahol „lelkes közreműködőként” van jelen december 21-én megosztott egy képet, amiből kiderül, hogy neki már annak hivatalos bemutatója előtt dedikált egy példányt Magyar Péter a Tisza Párt könyvéből. A képen egy tiszás belépőkártya vagy névtábla szalagja is látható. Egy március elsején közzétett bejegyzésében pedig, mint Magyar Péter országjárásának egyik szervezője ír Barati arról, hogy mely eseményekre várják önkéntesek jelentkezését.

Arról pedig, hogy vajon miért rejtőzködik Magyar Péter bizalmasa, Barati Ágnes, a tényfeltáró cikksorozat következő részében ír majd a Mandiner részletesebben.

 

 

2025. március 10. 13:24
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Halálra gázolt egy járdán sétáló nőt egy kamion Vecsésen
Szörnyű, végzetes baleset történt csütörtökön este Vecsésen.
Szörnyű halálos baleset történt Solymárnál
Egy ember meghalt Solymár közelében, miután autójával letért az útról és az árokba csapódott, ahol a jármű felborult...
Tények este teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
FEHÉR FÜST - Robert Francis Prevost-ot választották meg a 267. pápának, egy napja kezdődött a konklávé, a negyedik s...
Tények gazdasági különkiadás, 2025. május 8., csütörtök
Kiterjeszti a kormány az árréscsökkentést, a szabályozástól a háztartási cikkek árának jelentős csökkenését várja a ...
Tények röviden, 2025. május 8., csütörtök
Tények röviden adás

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.