
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
A 69 éves Maurice Hastings pénteki Los Angeles-i sajtótájékoztatóján azt mondta, nem lett megkeseredett ember, előre néz, élvezni akarja az életet.
George Gascón kerületi ügyész elmondta, végül DNS-vizsgálattal tisztázták Hastings ügyét, amelyben korábban "szörnyen igazságtalanul" jártak el.
A férfira 1988-ban szabtak ki életfogytiglani börtönbüntetést egy harmincéves nő öt évvel korábbi elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt.
Hastings már 2000-ben DNS-vizsgálatot követelt. Ügyére később a Los Angeles Innocence Project nevű szervezet figyelt fel, amely azon fáradozik, hogy ártatlanul elítéltek ügyét tisztázzák DNS-vizsgálatokkal.
Tavaly júniusban mutatták ki, hogy az elítélt Maurice Hastings DNS-mintája nem egyezik a holttesten talált DNS-nyomokkal. A minták alapján most egy adatbank segítségével sikerült felderíteni azt is, hogy a gyilkosságot feltehetően egy másik,emberrablásokért és nemi erőszakért elítélt férfi követhette el, aki viszont 2020-ban meghalt.
Forrás: MTI

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban