
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
David Sinclair, a Harvard Egyetem genetikai szakértője szerint az egereken végzett vizsgálatok bebizonyították, hogy az öregedés visszafordítható az agyban és más szervekben.
"Azt derítettük ki, hogy vannak olyan embrionális (magzati) gének, amelyeket, ha beültetünk egy felnőtt állatba, akkor azok visszaállítják a szövetek életkorát, ehhez pedig négy-nyolc hét kell, hogy működjön. Vegyünk egy vak egeret, aki a látását az idős kora miatt veszítette el, vagyis az idegsejtjei nem dolgoznak úgy, ahogy kellene. Ha ezeket a sejteket genetikailag visszaállítjuk egy fiatalabb korra, akkor az egér újra látni fog" - mondta a kutató a Lex Fridman podcastben.
Az 52 éves férfi tavaly decemberben publikált tanulmánya bebizonyította, hogy létezik olyan rendszer, amely a sejtek fiatalabb állapotba történő visszahozatalát jelenti.
"Az embrionális géneket vírusok segítségével juttatjuk az egerekbe. A módszerünkkel visszaállítjuk az egerek agyának életkorát, amellyel visszanyerik a képességüket a tanulásra. Nagyon optimista vagyok, mivel alig két év múlva emberi tanulmányokba kezdünk" - folytatta Sinclair.
A szakértő szerint a ma született csecsemőknek arra kell törekedniük, hogy megérjék a százéves kort.
"Az emberi élettartamnak nincs maximális határa. Kivagyok azoktól a kijelentésektől, hogy maximum eddig vagy addig élhetsz. Semmit se láttam eddig, ami azt mondaná, hogy a biológiai orgazmusoknak kötelező meghalniuk. Vannak fák, amelyek évezredekig élnek, és biokémiájuk meglehetősen közel áll hozzánk" - mesélte bizakodva a tudós.
A kutató elmondta, hogy, ha megfordítják az idegsejtek életkorát, akkor visszatérnek az emlékeik. A tudós szerint a test több százszor is visszaállítható, amelynek segítségével évezredekig élhetnénk - számolt be róla a DailyStar.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért