
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Charles Michel bejegyzésében azt írja, hogy a találkozó
jelentős lehetőség az érdemi megbeszélésekre, mivel a stabilitás, a biztonság, az energia és a migráció terén ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe.
A magyarországi ülésre november 7–8-án kerül sor. Az Európai Politikai Közösség az Európa jövőjéről szóló politikai és stratégiai megbeszélések kormányközi fóruma. Mint az Európai Tanács honlapján olvasható, az Európai Politikai Közösség céljai a következők: a politikai párbeszéd és az együttműködés előmozdítása a közös érdekeket érintő kérdések kezeléséért, és az európai kontinens biztonságának, stabilitásának és jólétének megerősítése.
Címlapfotó: MTI/ Fischer Zoltán

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár