
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Elfogott a rendőrség négy tinédzsert, akiket azzal vádolnak, hogy részt vettek egy diáktársuk brutális megverésében az amerikai Marjory Stoneman Douglas középiskolánál december 12-én – írta szerdán a Metro.
Egyelőre nem tisztázott, milyen okból robbant ki a hatalmas bunyó a fiatalok között. Az egyik fiút többen is megtámadták, majd egy diák iszonyú erővel a földhöz vágta őt. A kék felsős áldozat arccal a betonba csapódott, hosszú ideig meg sem mozdult, ugyanis elvesztette az eszméletét.
A körülötte állók döbbenten nézték, mi történik vele, majd néhányan odamentek, hogy megnézzék, mutat-e életjeleket. Az alaposan helyben hagyott tizenévest koponyatöréssel szállították egy közeli kórházba, de szerencsére nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, így már otthonában lábadozhat.
A rendőrök az iskola két 16 és egy 17 éves tanulóját, illetve egy másik intézménybe járó 15 éves társukat is őrizetbe vették. Egy ötödik érintettet egyelőre nem találták meg a hatóságok.
Ugyanitt történt egyébként néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államok történetének egyik legvéresebb iskolai lövöldözése, amely 17 ember életét követelte.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott