
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerdán megerősítette a Phenjan legutóbbi, hiperszonikus rakétával végrehajtott kísérletéről szóló hírt.
A hiperszonikus rakétákat gyakran forradalmi újításként emlegetik, mert viszonylag alacsony magasságban repülnek, és a hangsebesség ötszörösét képesek elérni, azaz óránként nagyjából 6200 kilométert tudnak megtenni. Elfogásuk éppen ezért igen nehéz a légvédelmi rendszerek számára.
Elemzők a héten arra figyelmeztettek, hogy a legújabb rakétakísérletek arra utalnak, hogy Észak-Korea rohamléptekben igyekszik modernizálni hadseregét. A hiperszonikus rakéták fejlesztése valóban szerepel a tavaly elfogadott, az állam védelmi kapacitásait erősíteni hivatott ötéves terv céljai között.
Dél-Korea és Japán kedden adott hírt a legutóbbi rakétakísérletről. A bejelentés szerint a keddi fellövésen jelen volt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is.

Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Észak-Koreát, hagyjon fel a provokációval és kezdjen tárgyalásokba a nukleáris programjáról.
Az Európai Unió külügyi szolgálata (EKSZ) szóvivője útján közzétett közleményében szintén arra szólította fel Észak-Koreát, hogy tegyen eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai szerinti kötelezettségeinek, és tartózkodjon minden olyan intézkedéstől, amely aláássa a diplomácia és a párbeszéd folytatását célzó törekvéseket.
Észak-Korea január 5-én és 11-én lőtt ki rakétát a tengerbe keleti irányban. A KCNA tavaly szeptemberben jelentette hiperszonikus rakéták első kísérleti kilövését.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott