Erős fölrengés rázta meg Isztambult

Erős, 6,2-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Isztambult - közölte a török katasztrófavédelmi hivatal. Ez volt az egyik legerősebb rengés, amely az elmúlt években a 16 millió lakosú városban történt.

Az első jelentésekben nem érkeztek hírek jelentős károkról, de a rengést követően sokan kimenekültek a lakóépületekből. Isztambul kormányzói hivatala közölte, hogy nem érkeztek jelentések összeomlott épületekről. A török katasztrófavédelmi hivatal (AFAD) arra figyelmeztette a helyi lakosokat, hogy ne lépjenek be megrongálódott épületekbe.

A TGRT televízió beszámolója szerint egy ember megsérült, amikor a földrengés miatt leugrott egy erkélyről.

Helyszíni jelentések szerint Isztambulban mintegy 15 másodpercig lehetett érezni a földrengést, amelyet több utórengés követett, köztük egy 5,3-as erősségű is. A távközlési szolgáltatások akadoznak.

Isztambul belvárosában sokan parkokban gyűltek össze, mások lépcsőházakban ülve, illetve otthonaik előtt várták, hogy véget érjenek az utórengések. A város európai oldalán több üzlet is bezárt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az X-en közölte, hogy figyelemmel kíséri a fejleményeket, hivatala pedig utasításokat adott ki további földrengések esetére.

Isztambul Kücükcekmece elővárosának polgármestere az NTV televízióban bejelentette, hogy a földrengés eddig nem okozott további problémákat a kerületben, de a közlekedésben torlódások alakultak ki.

Abdulkadir Uraloglu közlekedési és infrastrukturális miniszter közölte, hogy a földrengés nem okozott komoly károkat az infrastruktúrában.

Murat Kurum, Törökország városfejlesztési minisztere szerint 1,5 millió lakó- és kereskedelmi egységet fenyeget földrengésveszély. A miniszter még februárban arra figyelmeztetett, hogy a mintegy 16 milliós Isztambul - amelynek nyugati széle alig 15 kilométerre van az észak-anatóliai törésvonaltól - "nem lenne képes ellenállni egy földrengésnek", aláhúzva, hogy a városban 600 ezer olyan ház lehet, - több millió lakóval - amelyek összeomolhatnak egy ilyen katasztrófa esetén.

A földrengés fészke az Isztambulhoz közeli Silviri partvidékénél volt, mintegy 7 kilométeres mélységben. A német Földtudományi Kutatóközpont (GeoForschungsZentrum, GFZ) mérése szerint a rengés 6,02-es erősségű volt.

Forrás: MTI

2025. április 23. 14:36
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A valóságshow-szereplő könnyek között omlott össze, és kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogyan küzdött meg g...
HORRORBALESETEK - Hárman haltak meg balesetekben az elmúlt 24 órában. Demecsernél versenyzett két sofőr, egyikük nek...
Ahogy nő, egyre vörösebb lesz majd a Miskolci Állatkertben született örvös mangábé kölyök bundája, a kicsit most mut...
Már a mentők sem tudták megmenteni.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...