
Tűz ütött ki egy komlói lakásban, egy idős férfi életét vesztette
Sikeresen érettségizett fiatalokból álló társaság bulizott június 21-én este egy kecskeméti szórakozóhelyen. Éjfél után már csak három fiú folytatta az ünneplést, hozzájuk csatlakozott egy lány is, és sétálni indultak a belvárosba – részletezte az esetet a rendőrség.
Kifejtve, hogy ennek során akadtak össze két idősebb férfivel, akik először szóba elegyedtek velük. A fiatalok nem voltak ismerkedős kedvükben, ezért idegen nyelveken kezdtek egymással beszélgetni. Az idegenek látszólag otthagyták őket, azonban később ismét találkoztak, és egyikük szó nélkül kikapott egy doboz sört a későbbi sértett zsebéből. A 18 éves fiú jobbnak látta, ha ezt nem teszi szóvá, végül az ismeretlen még 350 forintot is adott neki.

Fotók: police.hu
Ám ezzel a történet nem ért véget. Az érettségit ünneplők hazaindultak, a két férfi pedig követte őket, majd egyikük belekötött a tiszaugi fiúba, és rövid szóváltást követően arcon ütötte. Később verést helyezett kilátásba, de elmondta, hogy ettől némi pénz hatására hajlandó eltekinteni. A baráti társaság egyik tagja jobbnak látta, ha egy bankautomatából némi pénzt vesz ki, amit át is adott a verekedő férfi társának.
Közben a megpofozott fiúnak titokban sikerült felhívnia a rendőrséget, a járőrök pedig perceken belül a segítségükre siettek és elfogták a zsarolókat.
A 28 éves kecskeméti lakost zsarolással és garázdasággal gyanúsítják. Ő egy lopást is elkövetett korábban a nyomozók szerint. Május végén betörte egy autó szélvédőjét egy kővel, és az utastérből táskát, projektort vitt el.

Társát – egy 25 éves sükösdi férfit – a zsarolásban való részvétel miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A rendőrök mindkettejüket őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Tűz ütött ki egy komlói lakásban, egy idős férfi életét vesztette

Tragédia Nagykőrösön: elgázolt egy embert a vonat

Elfogták az újhartyáni fegyveres ámokfutót, egy tanyán bujdokolt

Nem kis összeg volt a tét: íme a Hatoslottó nyerőszámai!

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás