
Ez már a vég kezdete: elvesztette a kontrollt Magyar Péter, az emberei gátlás nélkül leplezik le a piszkos terveiket (VIDEÓ)
Ellenük a múlt hónapban emelt vádat a belga szövetségi ügyészség bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció gyanújával. Mindketten tagadják, hogy bármiféle jogsértést követtek volna el.
A napilap Maxim Töllert, Tarabella ügyvédjét idézte, aki a pénteki bírósági döntést követően azt mondta: továbbra is harcolni fog azért, hogy "egy ártatlan ember kiszabaduljon a börtönből". Szavai szerint védencének nincs miért bűntudatot éreznie, ugyanis soha nem kapott pénzt vagy ajándékot ellenszolgáltatás fejében.

A fotó illusztráció: Európai Parlament/Facebook
A görög szocialista Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként.
A volt alelnök szintén letartóztatott élettársa, az olasz Francesco Giorgi később beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy megpróbáljon beavatkozni az Európai Parlament döntéseibe.
Az ügyben ez idáig öt ember ellen emeltek vádat, Eva Kaili, Marc Tarabella és Francesco Giorgi mellett Pier Antonio Panzeri volt európai parlamenti képviselő és a Fight Impunity civil szervezet alapítója, valamint Niccolo Figa-Talamanca lobbista, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója ellen.
Forrás: MTI

Ez már a vég kezdete: elvesztette a kontrollt Magyar Péter, az emberei gátlás nélkül leplezik le a piszkos terveiket (VIDEÓ)

Orbán Balázs szerencsemalaccal készül a mai háborúellenes gyűlésre

Orbán Viktor már megérkezett Kecskemétre

Rákay Philip meglepetéseket ígér a mai háborúellenes gyűlésre

Ma Orbán Viktor részvételével Kecskeméten folytatódik a DPK háborúellenes országjárása

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

„Ez a reggel más, mint a többi” – üzent a miniszterelnök

Tóta W. Árpád szerint egy nő azért visel szemüveget, hogy ne tűnjön hülyének

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van