
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Vasárnap reggel hívták ki a tűzoltókat egy pozsonyi kertes házas övezetbe, mert az egyik nyaralótól sűrű füst száll fel – derül ki a TV JOJ beszámolójából.
A tűzoltókat azonban kellemetlen meglepetés érte. Valaki lőni kezdett rájuk, egyiküket vállán találta el a golyó, súlyos sérülést okozva. Ezt követően a lövöldöző saját maga ellen fordította a fegyvert.
„Három lövést hallottam, de azt hittem csak petárdáznak” – nyilatkozott egy környékbéli férfi.

Fotó: illusztráció (szlovák rendőrség)
Hamarosan a rendőrök is kiérkeztek a helyszínre, ekkor megtalálták a feltételezett ámokfutó holttestét, azonban volt itt még valami. A füst forrása egy kemence volt, amiben egy emberi fejet találtak az egyenruhások.
Vélhetően az emberégetés adott okot az elvetemült férfinek a lövöldözésre.
A sebesült tűzoltót megműtötték, állapota stabil.
A pozsonyi rendőrök vizsgálják a szörnyű esetet, a telken pedig további emberi maradványok után fognak kutatni – mondta Michal Szeiff, a szlovák rendőrség helyi szóvivője.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit