
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Alec Baldwin október 21-én az új-mexikói Santa Fében, a Rust című film forgatása közben lőtte le a vezető operatőrt, a 42 éves Hutchinst és sebesítette meg Joel Souza rendezőt egy olyan kellékfegyverrel, amelyben mindmáig tisztázatlan módon éleslőszer volt.
A vádiratot kísérő indoklás szerint "a bizonyítékok azt mutatják, hogy csak a forgatás napján legkevesebb egy tucat gondtalanságból elkövetett cselekmény, vagy mulasztás történt a forgatást, illetve a lövéseket megelőző rövid időben, és nem foglalja magában Baldwin hanyag fegyverkezelését".
Baldwin elhárította magától a felelősséget a szerencsétlen halálesetért, mondván, hogy ugyan hátra húzta a revolver kakasát, de nem húzta meg a ravaszt, s egyébként is Gutierrez-Reed és más fegyverszakértők dolga volt arról gondoskodni, hogy ne adjanak kezébe éles lőszerrel töltött fegyvert.

Kép forrása: Shutterstock
Gutierrez-Reed a rendőrség szerint azt állította, hogy vaktölténnyel töltötte meg a revolvert mielőtt átadta volna azt David Halls rendezőasszisztensnek, aki azt tovább adta volna a színésznek azzal, hogy a fegyver "hideg", ami a filmeseknél azt jelenti, hogy biztonságos a használata.
Ezzel szemben Halls december 13-án, az új-mexikói munkabiztonsági hivatal előtt tett tanúvallomásában azt mondta: sosem jelentette ki, hogy a Pietta reprodukciójában készült Colt .45-ös kézifegyver "hideg" lenne.
A szabálysértéssel vádolt rendezőasszisztens egyébként vádalkut kötött és ennek értelmében várhatóan együttműködik az ügyészséggel. A filmipari óvintézkedések szerint a színészeknek mindig abból kell kiindulniuk, hogy egy forgatáson használt fegyver vaktölténnyel van töltve. Éles lőszert használni szigorúan tilos - közölte az MTI.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát