
Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást
Halálos medvetámadás rázta meg csütörtökön a Transzfogarasi-hágón motorozó csapatot: egy olasz rendszámú motorkerékpárral közlekedő férfit a vadállat szó szerint elragadta, és egy 60 méter mély szakadékba vonszolta.
A Maszol.ro beszámolója szerint a társaság éppen megállt pihenni az út szélén, amikor a medve rájuk rontott, és az egyik motorost a többiek szeme láttára hurcolta el a Vidraru-tó irányába.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A hatóságok emberi szöveteket, vérnyomokat és szétszóródott motorosfelszerelést találtak a meredek lejtőn, ahová a vad elvitte áldozatát. A romániai Argeș megyei hegyimentők nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy kiemeljék a holttest maradványait a szakadékból.
Bár számos figyelmeztetőtábla hívja fel a turisták figyelmét az alapvető szabályokra, a tragédia azt mutatja, hogy a helyzet már nemcsak veszélyes, hanem kiszámíthatatlan is.

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét

Robert Fico: Szlovákia érdeke az első - jogunk van olyan szállítmányt kapni, amelyet biztosítottunk és kifizettünk

Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött

Az Európai Bizottság megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi

Halottnak tette magát egy nő, hogy túlélje az erőszakot

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt