Elvitte egy utolsó vacsorára barátnőjét, majd brutális módon kivégezte

Egy közös vacsora után egy fejszével kegyetlenül kivégezte párját egy erdőben. Elképesztő, hogy első kihallgatásán mit hazudott. A férfit csütörtökön ítélték el.

Csütörtökön ítélte el az esküdtszék azt a brit férfit, aki áprilisban borzalmas módon ölte meg barátnőjét. A férfi elvitte vacsorázni párját, majd a közeli erdőben egy fejsze segítségével végzett vele – közölte a Mirror.

A férfi azt állította, hogy egy fogadás keretein belül történt a tragikus baleset. Egy fába kellett volna hajítania a fejszét, de véletlenül a barátnője fejét találta el, aki azonnal meghalt.

Ezt követően eltemette a holttestet az erdőben, majd smst írt a nő telefonjáról saját magának és a gyerekeknek, hogy elterelje a gyanút a szándékos emberölésről.

Fotók: rendőrség, Facebook

A boncolás során kiderült, hogy 12 ütés érte a 33 éves nőt, mielőtt a fejsze a fejébe állt volna. Az utolsó előtti kihallgatásnál a férfi végül beismerte tettét. Bevallotta azt is, hogy elégette a barátnője bankkártyáit és telefonját, majd egy szemetesbe dobta a hamvakat.

Kiderült, hogy a gyilkos azt a telefont használta az smsek írására, amelyről az áldozat korábban az édesanyjának üzent, hogy félti az életét. Katie Kenyon tudta, hogy az volt az utolsó vacsorája.

Az 51 éves kegyetlen gyilkost életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték Prestonban.

2022. november 17. 15:54
9 éves kisfiú holttestét találták meg a Dunában
Egy másik gyereket még mindig keresnek.
8 éves kislányt harapott arcon egy kutya, biciklizés közben érte a támadás
Életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Megszólaltak a Deák téri kettős gyilkosság szemtanúi - videóval
Újabb megrázó részletek derültek ki a Deák téri késelésről.
Fegyvert fogtak a rendőrökre a becskei kocsma előtt, eldördült egy lövés is
Meglőttek egy férfit, aki fegyverrel fogadta az intézkedő rendőröket Becskén - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-fők...
Kórházba került Ferenc pápa, műteni kell
A szentatya kórházba vonult, ahol hamarosan megoperálják majd.
Menet közben kigyulladt egy kisteherautó a 47-es főúton
Menet közben kigyulladt, és teljesen kiégett egy kisteherautó a 47-es főúton, Darvas külterületén félpályán halad a ...
Novák Katalin a Swiss Economic Forumon tart előadást
Magyarország szerepe Európában címmel tart előadást Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön a Swiss Economic Fo...
Orbán Viktor: Nekünk Magyarország biztonsága az első
Csütörtökön hajnalban Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot az ukrán-orosz háborúban fokozódó ha...
Horror, egy koponya repült az útra ütközéskor Kiskunfélegyházánál - videóval
Horror Kiskunfélegyházánál, koponya repült ki egy autóból egy karambol közben néhány napja.
Megerőszakoltak egy 15 éves lányt, támadója még nála is fiatalabb
Az erőszakoló várhatóan nem áll bíróság elé sem.
Nagyon hasznos frissítés érkezik az iPhone-okra
Csak egy paplan takarja a meztelen Dárdai Blankát - kép
Megint vezet a Denver az NBA döntőjében
Kitört Hawaii legnagyobb vulkánja - fotók
2020 novembere óta nem csökkent ilyen mértékben havi alapon az infláció