
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Kedden hajnalban egy nő azzal rontott be egy közelben lakóhoz Washington államban, hogy férje meg akarta ölni. Testén több helyen ragasztószalaggal meg volt kötözve, emellett zúzódások, haján pedig föld volt látható.
A segítséget kérő nőt férje korábban kivitte az erdőbe, ahol leszúrta és élve eltemette. Az asszony állítása szerint órákig el lehetett a föld alatt, ám valahogy ki tudott kászálódni a sekély sírból.
Félórányi gyaloglás után kopogott be egy helyi lakoshoz, aki értesítette a hatóságokat.

Fotó: A férj / Lacey-i rendőrség
A rendőrök még hétfő délután kaptak egy segélyhívást a házaspár otthonából, ám mire kiérkeztek, nem találtak senkit a helyszínen. Megtalálták viszont azt a ragasztószalagot, amivel a nő is meg volt kötözve. A garázsajtót pedig valaki sürgős dolgában nyitva felejthette.
Órákon belül letartóztatták a megkínzott nő 53 éves férjét, akit testi sértéssel, családon belüli erőszakkal, emberrablással és gyilkossági kísérlettel vádolnak – számolt be a People.

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak