
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az amerikai Pennsylvania államban élő 50 éves John Edward Kraft hatéves kislánya megjárta a poklot. A gyerek elmesélte, hogy mindennapjait beárnyékolták a folyamatos bántalmazások, előfordult, hogy apja fojtogatta őt, majd fejét a falba verte, míg el nem ájult.
A férfi legbrutálisabb tettei közé tartozott, hogy amikor azt gondolta, lánya hazudik neki, fogta a védtelen gyereket, és öccsével együtt egy gödörbe dobta, majd kissé betemette őket és egész éjszakára otthagyta a testvéreket.
A helyi családjóléti szolgálat végül szeptember végén beszélt a hatéves kislánnyal, akinek testét számos sérülés borította.
A két gyereket azóta állami gondozásba helyezték, apjuk ellen pedig a rendőrség alapos nyomozást indított.
A vádemelést követően a kegyetlen férfinak hamarosan felelnie kell majd a bíróságon. David Russo Greene megyei körzeti ügyész elmondta, az ügy igencsak kényes, ilyen bestiális tetteket pedig nem hagyhatnak büntetlenül – írta meg a CrimeOnline.
Címlapfotó: Pennsylvania State Police

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott