
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
A 82 éves férfi szombaton kora este a romániai Curtea de Argeș városában haladt autójával, amikor balra kanyarodás közben elsodort egy szabályosan közlekedő biciklist. A kerékpáros csodával határos módon karcolásokkal megúszta a balesetet, ez azonban nem mentesíti a nyugdíjas férfit, aki segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
Nem sokkal később egy közeli településen az idős sofőr elütött két gyalogost is, egyikük a helyszínen életét vesztette, míg a másik sebesült életéért rövid ideig még küzdöttek a közeli kórházban, de végül őt sem sikerült megmenteni, belehalt sérüléseibe.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A helyi rendőrség közleményéből kiderül, a 82 éves férfi nem fogyasztott alkoholt, mielőtt autóba ült, azonban az illetékesek eljárást indítottak ellene baleseti helyszín elhagyása és a hatóságok értesítésének elmulasztása, valamint gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt – írta meg a Maszol.ro.

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak